HTML

Gondolatok a negyedikről

Érzések. gondolatok. élet.

Friss topikok

Linkblog

Szilágyi Lackó 3 éve halott

2010.02.02. 18:11 Makkur

Veszprém sok művészt ontott/ont magából de Lackó kivételes egyéniség volt ezek közül is véleményem szerint.Ja és persze punk is volt mint a legtöbb interjúalanyom eddig.A szomorú apropója az ennek az írásnak hogy holnap lesz 3 éve hogy a lakásában felakasztotta magát ez a kivételes tehetség.

Szilágyi László-(Lackó)-1966 október 17.-én született Veszprémben.1985-1991-ig a Magyar Képzőművészeti főiskolába járt,-mesterei Dienes Gábor,Sváby Lajos és Kokas Ignác voltak.

'91-ben igéretes festőként Derkovits ösztöndijban részesült,ezen kivül az évek során még sok más dijat kapott. (Domanovszky,Szent István-dij,David Bowie pályázat 1.helyezetje,Veszprém város nivó-dija)Lackó vérbeli expresszionista volt,vonzódott az underground-vonalhoz,a punk,graffiti,újvad festészet ihlette meg képeit -és megjelenését,stilusát is.Lackó nem ismert kompromisszumot,mindig ÖNMAGÁT adta,sokan tartottak tőle mert kimondta azt,ami a szivén volt-még ha ezzel meg is bántott másokat.Igaz,sokszor később bocsánatot kért-valójában egy mély érzésű,hiperérzékeny és nagyon /TÚL!!!/jószivű ember volt,akit itt Magyarországon sokan félreismertek,bár a szakmabeliek tudták,mekkora érték lakozik kezeiben,alkotásaiban.

Lackó agya egy művészettörténeti-kultúrális lexikon volt.Mindent tudott a klasszikusokról,de ugyanúgy az avantgardokról is.Otthon volt hazai-és külföldi stilusokban egyaránt,ezen kivül,kapásból szavalta Pilinszky-t/Pilinszky hangján!/József Attilát,stb.

Sajnos,túlzott érzékenysége pszichés betegségbe torkollott,depressziói,hallucinációi voltak.Sokan azt hitték,"drogos"vagy "alkoholista",de Lackó sosem volt egyik sem.Őt a saját "démonjai"üldözték...

Ennek következtében 2007 február 3.-án,egy teliholdas szombat éjjelen véget vetett életének.

 És akkor következzen egy interjú Lackóval ez sztem sokat elmond milyen is volt ő...
 

A mindenséget megfogni

Én szeretem azt a fajta világot, ami a század elején Párizsban volt: ott dülöngélt mindenki, nem borgőzös állapotban persze, hanem festéktől, terpenoltól és terpentintől gőzösen. A festők bementek a fűtetlen műtermükbe, és megcsinálták azt, ami a szívükből jött. Picasso is rajzolt egy tányér levesért.

                            Manapság is nagyon nehéz megélni a művészetből. Vannak persze alkatok, akik szeretnek szenvedni, gyöt-rődni, kicsit talán még mazochisták is. De a körül-mények nem befolyásolhat-nak, nem szabad! A WC-n sem azon gondolkozol, hogy mit ettél addig… A festéssel is így vagyok: nem arra gondolok, mi volt előtte, mert az bennem van valahogy. De nem manuálisan, hogy ügyes a kezem, és van valamennyi mesterségbeli tudásom, majd csak kihozok egy míves kis képet magamból, nem!

        Folyamatában kell szemlélni a világot: ez egy mozgó gépezet, ebben benne vagy! Ez egy szerves tényező, te vagy középen, és besűrítesz magadba mindent. Az ember is egy alkatrész, a világegyetem élő alkatrésze. Régebben még én is valami eredendő, felsőbb régiót kerestem magamban, mint egy idealista: elrugaszkodni, és kilépni a világból…

        Lefekszem az ágyamba, és azt érzem néha, hogy vonaton utazom, és nem tudom, hol vagyok. Az álmok persze nem egy az egyben vetülnek ki a vászonra, mint ahogy azt például Chagall-ról gondolják. Nincs ilyen! Van amikor egy képet megálmodok, és csak évek múlva tudom rögzíteni. Olyan ez, mint egy káosz, ahol te teszel rendet a szellemi lakásodban, az érzelmeid között, ha vannak ilyenek.

       

Van aki azért fest, hogy ember tudjon maradni a képei által, nem azért, hogy eladja őket. Az ember cipeli a humanitást, miközben úton-útfélen lelki terrorral akarják kinyírni. Előbb-utóbb önvédelemből holmi pózokba menekül, de akkor ott már megtörik valami, rossz vágányra szaladnak a dolgok. Nálam lehet, hogy ez van – nem tudom…

        Egyre gyarlóbb az ember a XX. század végén. Ha visszanézünk az ősközösségbe – ha volt ilyen –, akkor ott volt funkciója a művészetnek, a barlangrajzoknak: a vadászmágia. Most a festészetnek mi a funkciója? A művészetben is egy forradalomra lenne szükség. Nincsenek már irányzatok sem, mindent szabad. Odaszarsz a vászonra – ha jó festő vagy, van múltad, megcsinálhatod –, a sznob még meg is szagolja, hogy miből van. Én találkoztam olyan festőkkel, akik nem tudnak térben megrajzolni egy hokedlit… Hát az alapszint, hogy tudj rajzolni, utána már el lehet szállni bármibe! Az avantgárdnak is kötődni kell a múlthoz, elődök nélkül nincs avantgárd sem! Szóval én megmaradok – az elszállottságommal együtt is – realistának, öntörvényűen valahogy, mert abból élek, amit a világban látok.

        Bekapcsolom a tévét, nem ad semmit: vagy vetélkedők mennek, vagy akciófilmek, vagy a politika meg a hülyeségek. Az állatok inkább lekötnek, mert nincs akkora harc közöttük, mint az emberek között, illetve az tiszta és ösztönös harc, nem kiszámított.

        Azt utálom ebben a korban, hogy mindenki a pénzt hajszolja. A városban is, ha beülsz egy presszóba, ott is arról zajlik az információ ötpercenként, hogy ki mennyi pénzt kaszált a héten. A fiatalok között is erről szólnak a dolgok. Lehet, hogy valaha ők is akartak még valamit csinálni, de mára beálltak a sorba, hogy ne haljanak éhen.

        A művészek között is van néhány, akinek bejött valami, és azt a vonalat csinálja végig, mert pénzt kap érte. Én azt mondom, ha van előttem egy kiló gipsz, azzal is lehet festeni, meg van 2 cm barna festék a tubusban, azt is fel tudom tenni a vászonra – lehet, hogy egy hét múlva átfestem –, de ez is egy kísérlet. És a kísérlet néha realistább, mint az adott világ, amiben egyre nehezebb kiigazodni, megkeresni önmagunkat. Az ember persze soha nem találja meg önmagát, de még mindig közelebb kerül hozzá ha alkot valahogy, minthogy imídzsek mögé bújik, és kitalál valamit magáról, ami nem ő.

        Nem lehet a négy fal között megélni minden napot, minden órát. Ha kimegyek az utcára – én érzékeny ember vagyok –, akkor már hatnak rám a dolgok. Nem a festészetemre, hanem arra, hogy emberileg mi vagyok. Lehet, hogy egy nulla-ember vagyok – egy darab szar –, lehet, hogy jó festő vagyok, nem tudom. De egy-két képem tényleg jó. Eddig festettem kb. 1000 olajképet, abból 300 maradt meg, ennyi van a lakásban, meg vagy 1000 rajz… Ez produktum, de ettől még nem vagyok Jani!

        Én azt akarom eldönteni a kép előtt, amikor ott táncolok vagy festek, hogy én vagyok-e benne a képben, vagy a kép van bennem? A kettő között lebegek egy szellemi térben. Ott, és akkor repül el az ecset a kezemben… Érzem, csinálok valamit, de nem a képtől szállok el, holott jó színeket teszek fel, meg élvezem, hogy festek! Ez egy állapota a képnek… Ha van pénzem, megint festékhez jutok, és átkenem az egészet. Egy vásznat néha többször is átfestek. Nem találok örök értéket a képekben, pedig lehet, hogy van. Talán az az állandóság, hogy még mindig a Földön járunk, ami olyan időtlen-rögös… Persze vannak olyan alkotók is, akik egy művet csináltak meg teljesen egész életükben – például Madách –, de az remekmű, és benne van minden.

        Amikor ott vagy frontemberként a kép előtt, és saját magaddal vetsz számot a képalkotás közben, akkor te vagy a teremtő erő, nincs más, de utána meghaltál! Ezért radikálisnak kell lenni, mert ha valamiért harcolok, ha erő van bennem, akkor mozgósítanom kell az energiáimat. A képek is arról szólaljanak meg, amit el akarok mondani. Ha nem, akkor szar festő vagyok, és nem érdemes megnézni a képeimet sem.

        Mindennek száz arca van, de nem lehet eldönteni, hogy melyik a tökéletes. Nincs is olyan, hogy tökéletes… Csak a totalitásra lehet törekedni: a mindenséget megfogni valahogy!

            (Lejegyezte Jokesz Antal 1996-ban, Hordós Csaba és Vikman Pál rádióinterjúja felhasználásával)

RIP LACKÓ!!!PUNK'S NOT DEAD!!!

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://makkur.blog.hu/api/trackback/id/tr371723336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

szilagyizoe · http:/artofkonigsberg.wordpress.com 2010.02.02. 20:30:23

Szép a cikk Makkur! A holt művészek köztünk járnak.R.I.P.Lackó.